Olyan keveset beszélünk erről…

Pedig hidd el, hogy mindennek ez az alapja !

Itt a Földön csak azt hisszük el, amit látunk, és nehezen fogadjuk el, hogy bizony létezik sok minden, amit nem tudunk a kezünkkel megérinteni… Ezért tartották régen a pszichológiát is egy „áltudománynak”, mert van agy és idegrendszer, de a psziché az hol van és a lélek hol lakik ? Azt nem lehet kioperálni… Tudunk hatni az agyalapi mirigyre, be tudunk venni gyógyszereket, amelyek elindítanak különböző kémiai folyamatokat, és elhisszük, hogy ettől gyógyulunk meg. Pedig mindezek a lélek jelzései, már jóval a kialakult betegségek előtt, hogy valami nincs rendben ott belül…

…Mert azért azt tudjuk, hogy a lelkünk az valahol nagyon mélyen bennünk van. Amikor látsz egy megható jelenetet, a szemeddel nézed és füleddel hallod, de a lelkeddel érzed igazából. Milyen jól esik érezni! A lélek tiszta forrása kizúduló könnycseppekkel áraszt el, mert meg kell engedned időnként, hogy átmossa a lényedet. Meg kell érezned azt a hatalmas és legyőzhetetlen erőt, ami csakis a lélekből jöhet, ami kifogyhatatlan szeretet a szívedben és halhatatlan, örök lét a mindenségben.

Amikor szívvel-lélekkel csinálsz valamit, abban biztos, hogy sikeres leszel; amikor egy válaszútnál a szívedre hallgatsz biztos, hogy jó úton fogsz járni, mert a lelked soha nem fog becsapni; amikor megbocsájtasz magadnak és másoknak, elengeded a sérelmeidet, akkor biztos, hogy rengeteg új és szép érzésnek adsz helyet a szívedben; amikor őszintén mersz élni, akkor biztos, hogy azzá válsz aki vagy valójában…

Amikor azt mondják valakire, hogy egy lelketlen ember, akkor az a valaki nagy bajban van. Bezárta azt az ajtót, amin keresztül érezni tud, és minél később próbálja meg nyitogatni, annál rozsdásabb lesz a zár, és nehezebb, fájdalmasabb a kis réseken megnyílni, kitekinteni a világra, és betekinteni saját magába. A szeme mindent elárul, nem véletlenül mondják, hogy a szem a lélek tükre! Éppen úgy, amikor megszületik egy kis baba, és belenézel a szemébe, benne van az egész Univerzum. Teljesen mindegy, hogy mit mondanak arról, hogy a csecsemő hány centiméterre lát vagy nem lát, ez nem erről szól.

Nem látható a gondolat, a szeretet, a vívódás, a gyötrelem, az érzelem, mégis léteznek, nagyon is tudjuk, hogy mit jelentenek!

Nem beszélünk róluk, mert nincs rá idő, engedély, hely, alkalom…

Ilyen tantárgyak nem voltak a iskolában, jó esetben a családban vagy a környezetünkben találtunk némi segítséget arra vonatkozóan, hogyan értsük meg a saját lelkünket. Hogyan bánjunk vele, és hogyan igazodjunk el ebben a láthatatlan, megfoghatatlan világban, amiről valójában nagyon keveset tudunk.

Az elvárások nagyok a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Ha veszed a fáradságot és őszintén a lelkedbe nézel, akkor tudni fogod a fontossági sorrendet…

…Mert a lelked is éhezik, éppúgy mint a tested! Ha nem eszel rendes főtt ételt, és helyette mindig „bedobsz” valami műfogást, akár édességet, akkor nem kapja meg a tested azt a minőséget, amire szüksége van az egészséged fenntartásához, és felborul a szervezeted működése. A lelked is kéri a táplálékot, és érezned kell, hogy jól „lakott”, hogy megkapta amitől él, és boldogsággal tölti el az egész lényedet. Az életed színvonalát semmiképpen nem a bankszámlád nagysága határozza meg, hanem sokkal inkább a lelki fejlettséged foka adja meg, persze ez a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Látunk példát arra is, ha valaki szerény körülmények között él, mégis elégedett az életével, nem is akar ezen változtatni, mert megtalálta benne azt amire neki szüksége van, és nem hajtja a vágy az anyagiak hajszolására. Ennek éppen ellentéte, amikor a vagyon, a pénz felveti az illetőt és még sincs egyetlen mosoly sem az arcán, leginkább dühös, agresszív, és mindig hajszol valamit, mert nem tudja, mit jelent az életének az igazi örömforrása, mert nem találta meg azt…

Felmerül a kérdés, hogyan lehet az, hogy néhány embernek ezek olyan természetesen működő dolgok, és vannak, akik nem képesek megbirkózni a lelkük problémáival és betegségeivel ?

…A lélek életről életre fejlődik, és aki már nagyon sok földi vagy akár más létformában eltöltött életet leélt, sokat tapasztalt és érettebbé vált: őket nevezzük öreg léleknek. Senki ne higgye, hogy ahhoz feltétlenül látványos nagy dolgot kell látnunk valakiről, aki már öreg lélek, nem lesz mindenkiből dalai láma vagy Teréz anya… Természetesen őket ismeri az egész világ, mert nekik ez volt az életfeladatuk, ők ezt az utat választották. Ha találkoztál már olyan emberrel a környezetedben, aki mindig és minden körülmények között képes adni magából, és mindezt mosolyogva úgy teszi, ahogyan neked erre éppen szükséged van. Olyan bölcsesség árad belőle, ami megnyugtat és feltölt szeretettel, bármikor bizalommal fordulhatsz hozzá, és nincsenek nála tabu témák, mert bármiről képes őszintén és tisztán beszélgetni veled. Aki tudja, hogy honnan jött és hová tart, és ezt soha nem veszíti szem elől, mert tisztában van saját magával. Árasztja magából az életenergiát, helyén van az esze és a szíve. Tisztelettel és alázattal van az élet megnyilvánulásai előtt. Számára nem kérdés a lélek halhatatlansága, az ilyen ember örökké jelen marad a földi világban, itt hagy magából valamit, amit nem lehet elfelejteni…

…Lehet ő egy faluban élő nénike, aki már sok gyermeket tisztességben felnevelt, és soha nem panaszkodott; lehet egy ápolónő az intenzív osztályon, aki mindent megtesz a betegért; lehet egy kedves hangú tanárnéni, aki a gyerekeket mindenek elé helyezve oldja meg a feladatait; vagy egy író, költő, aki alázattal elvállalja az „Égi üzenetek” közvetítését, és ennek szenteli az életét; de lehet egy tűzoltó, aki a saját életét kockáztatva ment meg másokat; bújhat egy beteg vagy sérült gyermek testébe, aki a szüleinek jött megtanítani az elfogadást és a szeretetet, és lehetne egy orvos, aki arra tenné fel az életét, hogy meggyógyítsa az embereket…

Egy dolog biztos, hogy azonos bennük: nekik természetes, hogy adnak a világnak és segítenek az embereknek ahol csak tudnak. Nem várnak el ezért semmit, hiszen a legnagyobb fizetség a számukra, ha látják az örömöt a többiek szemében. Távol áll tőlük a képmutatás, nincs szükségük az egójuk fényesítésére; onnan ismered meg őket, hogy nagyon szerények. Ők már megkapták a legnagyobb ajándékot, amit ember itt a Földön kaphat: a lélek szabadságát. Ezért már megdolgoztak, ezt kiérdemelték…

Nem arról van szó, hogy ezeknek az embereknek nincsenek gyengeségeik vagy nem esendőek. Hiszen aki a Földön él, az nem Angyal, de a lelki fejlettsége már egy magasabb szinten van. Ezért az életük legfőbb mozgatórugója, hogy másokért is tegyenek, mert tudják, hogy valahol mindnyájan Egyek vagyunk… Mindenki csakis a saját élete által lehet hiteles, és abban tükröződik vissza, hogy hol tart éppen a lelke fejlődésében.

Ez pontosan olyan, mint amikor egy általános iskola első osztályában még nem tanulhatják meg a gyerekek rögtön az első napon a törteket vagy a valószínűség számítást. Át kell menni ahhoz az összes tananyagon lépésről lépésre haladva, hogy megértsék, és felépítve az ismereteket majd aztán alkalmazni is tudják a gyakorlatokban. Hiába kérnénk egy kisiskolástól, hogy most azonnal vezessen le egy több ismeretlenes egyenletet a táblánál, ő ezt még nem tanulta meg. Időre és tapasztalatra van szüksége hozzá…

Ugyanez a helyzet az emberi lélek „iskolájában”…

Akik még képtelenek önzetlenül adni, csak a saját érdeküket nézik, másokra irigyek, minden mondatuk úgy kezdődik: „ÉN”…, akiknek csak a külsőség számít, nem tudnak és nem is akarnak segíteni másoknak, érzéketlenek a világra és az emberekre, nem találják meg az örömforrásukat semmiben és nem tudnak szívből mosolyogni; szóval nekik a földi lét még az Ego játszótere…

Ők még az alsó tagozatba járnak, ezért kell nekik segítenünk. Megértéssel és türelemmel, éppúgy mint a kis gyermekeknél, hogy minél előbb és minél jobban megtanulják a leckét. A világ felgyorsult, az idő egyre fogy, és a lelkeknek össze kell fogniuk egymásért…

Mint egy nagy családban a nővér és a báty is segít a kisebbnek a tanulásban, mellé áll a bajban, megvigasztalja, ha megütötte magát, és mindenek előtt megvédi, hogy ne sérüljön meg; támasza lesz, ha erre van szüksége.

Mert tudja, hogy majd a kicsi is megtanulja, majd ő is megérti, majd ő is megtapasztalja, majd ő is ráérez, és amikor nagy lesz, majd meghálálja. Ő is egy értékes ember, csak még az útja elején vagy közepén jár, nem ez minősíti, hanem a hozzáállása. Közel egy év kell ahhoz is, hogy egy pici ember megtegye az első lépést, és akkor tapsolunk neki…

Az Istenünk örömét és boldogságát éppen úgy az adja, ha a gyermekei egymás kezét megfogva járják a lélek táncát összefonódva, egyre feljebb, hozzá a magasba…

Írta: Takács Gyöngyi
asztrológus
2013. május 18.